ÁL (1) szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint ÁL (1) szó jelentése, értelmezése:

mn. tt. ál-t, tb. ~ak. Ami nem valódilag, hanem csak látszólag az, vagy olyan, aminek vagy amilyennek mutatkozik. E tulajdonság tehát hasonlaton alapszik, mely valaminek külsejét, szinét mutatja, illetőleg utánozza, belsőkép pedig, vagyis lényegre különbözik tőle. Közönségesebb szokás szerint az illető főnévvel öszveiratik. Álbarát, ki csak szinleli, tetteti magát jó barátnak. Álproféta, kit Isten nem küldött; hanem maga tolta föl magát azzá. Álarc, mely a valódi arc helyett mást mutat. Álajtó, álablak, mely csak annak külsejét, formáját láttatja. Álhaj, álszakál, mesterségesen alkalmazott idegen haj, szakál. Álköntös, milyet az illető személy viselni nem szokott, melyet azért ölt valaki magára, hogy más valakinek tartsák őt. Ezen szó alapfogalomban külső szinre, formára, olyanságra vonatkozik, s ennélfogva rokona: alak, (= olyik) honnan alakos = álarcos, továbbá hasonló hozzá a minőséget jelentő oly, minélfogva így is értelmezhető oly vagy olyan, vagy olyanforma, t. i. színre, külsőre, amilyen az illető hasonlati alap, pl. álbarát = olyan, mintha barát volna; álarc = olyan, mint bizonyos arc; álkirály = olyan, mintha király volna stb. Különben hasonló hozzá a török: jalan, s talán esetleg az előtétes latin: fallo, falsus, német: falsch, stb.

Betűelemzés "ÁL (1)" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): .- .-..

A szó 2 betűs karakterrel van leírva, ebből 1 magánhangzó (50%). Ez 11.75 százalékkal több mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 1 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: )1( LÁ.

Keresés az interneten "ÁL (1)" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: ÁL (1) Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika